2011. március 4., péntek

#21 - Kimonótörténet III.

Az idő múlásával elmosódtak a társadalmi osztályok közötti viseletbeli különbségek – a kevésbé módos nők nagyon hasonló kimonókat viseltek, míg a gazdagabbak megengedhették maguknak a gazdagon díszített uchikake kimonókat rangjuktól függetlenül.

1868-ban a Tokugawa sógunátus elzárkózása már fenntarthatatlanná vált és a sógunátus összeomlott. Meiji császár Kyoto-ból Tokyo-ba tette át székhelyét, s elkezdődött a Meiji-restauráció, alkotmányos monarchia lett az ország államformája. A tudományok és technológia szolgálatába állította az országot, beindult a modernizáció és az "elnyugatiasodás" (tökéletes példa: Az utolsó szamuráj c. film). A Meiji periódus (1868-1912) volt az az időszak, amikor az országot elárasztotta minden, de szó szerint minden, ami nyugatról érkezhetett – a öltözködés tekintetében főleg.


Hosszú ruhák, nyugati típusú nadrágok térhódítása figyelhető meg. Míg a férfiak tökéletes nyugati ruhákban parádéztak, a nők és a tanulók öltözéke sokszor nem egyértelműen sorolható be nyugati, vagy tradicionális ruhának, inkább a kettő keveréke. Valahol félúton nyugat és a saját ruháik között.




A nők kimonói a korábbi korszakok szabadabb viseletére hasonlít, a ruha hosszát úgy állították be, hogy derékon visszahajtották a felesleget. A szegély magasabbra került, nem ért földig, néha bokáig sem a ruha, a ruhaujjak rövidültek. Egy ekkoriban kialakult öltözködési stílus napjainkban már nem látható – nők viseltek kimonót, rövidebb hakama-t magas szárú cipővel.

Az obi szintén rövidült, a kötésmód egyszerűsödött, az egyik legdivatosabb obi-kötési mód ekkoriban a taiko musubi (a ma is ismert dob-obi). A kötésmód nevét az ismert Taiko-bashi nevű íves dobra emlékeztető hídról kapta (Tenjin-szentély, Kameido, Tokyo). A Fukugawa gésák találták ki külön a híd avatóünnepségére és késői Edo-korszakban. Azóta számos típusa alakult ki, nagyon divatos kötésmódnak számít (napjainkban geiko-k obi-viselete, illetve férjes asszonyok kötik a dob-obit).
A Meiji periódusban a férfiak az akkori nyugati divat szerint öltözködtek (sack suit – ennek nem tudom mi a magyar megfelelője), a hakama és kimono az ünnepi alkalmak viseletévé vált.

Ezzel nem ért véget a kimonó története, viszont ekkoriban standardizálódott, az obi kötési módok leegyszerűsödtek, a kimonók mintái úgyszintén.
Díszesen, gazdagon hímzett, festett gyönyörű művészeti alkotásnak is beillő kimonókat ma már szinte csak a maiko-kon látunk, illetve azokon a mennyasszonyokon, akik a hagyományokat követve kimonóban mennek férjhez.


A kimonótörténeti leírás itt véget ér, remélem érdekesnek találtátok.
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...