2009. október 17., szombat

#6 - Öltözék 3/1

Az öltözékről szóló bejegyzést három felé bontottam, mert iszonyatosan hosszú.
Az első részben a maiko-k öltözékéről és általában a kimonókról lesz szó, míg a második a geiko-k kinézetével foglalkozik, illetve a harmadikban a kimonók mintázatáról, színéről és ennek fontosságáról.

Nos… igazából elég sok idő kellett, hogy rászánjam magam erre a bejegyzésre. Nem azért, mert nem szeretném – sőt, ez a kedvencem, hiszen hihetetlenül szépek a kimonóik és az obijaik.
Csak… érzem, hogy ez hosszú lesz. …. xD

És igazából fogalmam sincs mivel kezdjem.
Talán valami kis általános.
A frizurás bejegyzésben már nyilvánvalóvá vált, hogy egy gésa frizurája nagyon függ attól, hogy éppen milyen időszakban van, aki viseli, az év milyen szakán vagyunk, illetve hogy milyen alkalomra megy éppen a maiko-nk.
Azt nem írtam, de a történelem során nagyon sokat változott a hajviselet, ugyanúgy, mint a kimonóviselet.
Nem kezdek el előadást tartani a Heian-kori viseletről, ahogyan egy mai japán nő „papírhenger” alakú kimonós kinézetéről sem.
De amióta gésák léteznek és dolgoznak, nagyon sokat változott a divat – elsősorban nekik köszönhetően, hiszen régen a gésák voltak a divatdiktátorok.

Egy teljes gésa öltözék körülbelül 17-23 kg között változik, leginkább évszaktól függően. Ha ehhez hozzávesszük azt, hogy a hajdíszek, illetve geikok esetében a paróka nagyjából plusz 3 kiló körül mozog… plusz az okobo fogalmazzunk úgy, hogy szintén nem könnyed szivacspapucs súlyú…. Szó szerint nehéz terheket viselnek a gésák.

A gésakimonók kizárólag selyemből készülnek, ennek különböző változatai léteznek (pl. nyári kimonók kreppselyemből, selyemgézből vannak). Itt ne a hagyományos értelemben vett selyemre gondoljunk, a japán selyem szövése, állaga és minősége nagyban különbözik a többitől. (És árban is nagyon különbözik xD)
A kimonó kiszabásához szükséges anyag mennyisége egy tan: ez az ősi japán mérték egy harminchét centiméteres széles, és tizenkét méter hosszú anyagdarabot jelöl. A maiko hosszúujjú és a geikó hosszú uszályos kimonójához két tan szükséges.

És akkor most lássuk, mikből is áll egy maiko öltözéke.
A hétköznapokban a maiko-k is nagyon egyszerű, selyemből vagy vászonból készült kimonókat, yukatákat viselnek, ezzel ellentétben a „munkaruházatuk” olyan, mintha a szegény Hamupipőkét hirtelen megtalálta volna a Tündérkeresztanya és királynőhöz illő báliruhát varázsolt volna rá. :D
Nos szóval. Régen nemcsak a gésáknál, de Japánban alapjáraton nem volt divat az a bugyi amit ma hordunk. Szóval olyat nem hordtak. xD (Európában se sokáig, de hagyjuk… xD)
Még a második világháború után sem volt elterjedt. (Liza Dalby könyvében olvasható például, hogy egy áruháztűzben nagyon sok japán nő meghalt, mert nem voltak hajlandóak kiugrani az ablakon a tűzoltók által felállított tramulinszerűségbe (jól van, nem tudom a nevét, de szerintem mindenki tisztában van vele, miről beszélek), nehogy meglássák az emberek a szemérmüket.)
Azért valószínű, hogy bugyit ma már felvesznek. Vagy nem.
Melltartót kimonó alá soha nem vesznek. Megtörné, elcsúfítani az anyag esését, etc.
Pláne, hogy a kimonó lényege, hogy ne legyen melled. Tényleg.
Nem titok, hogy az ázsiai nők nem pont mellben méretesek, épp ellenkezőleg.
De azért szegény japán néni Matsuri-napon nagy szégyenkezve felvilágosította a jelenlevőket, hogy előfordul sajnos, hogy egy japán nőt mellel is megáldott a sors. Erre az eshetőségre ott a frankón alkalmazható törölköző. (Szerintem ez a gésák esetében kimarad – a széles és szorosan meghúzott obi mindent eltüntet. Ayumi rá az élő példa…)
Azzal kezdik ilyenkor, mellre törölköző, és ráköt. Nem fog lecsúszni, habár a levegővétel kissé nehézkes. De semmi gond, mert egy gésát senki nem azért fizet, hogy lélegezzen.

Mielőtt részletezésbe kezdenék tisztázzuk a legalapvetőbb egyben bizonyos értelemben a legizgalmasabb részét a ruházatnak. Egy gésakimonón egyáltalán nincs semmiféle gomb, cipzár, tépőzár, semmi sincs. Az egész ruhát szalagok és zsinórok tartják az alanyon.
Másik jellegzetessége még a gésák öltözékének, hogy a ruha minden rétegének mély nyakkivágása van, ezzel láthatóvá téve egy jókora részt a gésák nyakából – ez egy japán férfinak nagyon erotikusnak számít.


A gésák öltözékének legalsó rétege a koshimaki, vagy csípőszalag. Ez egy széles selyemszalag, amit többször a csípőjükre tekernek szorosan, majd rögzítik. Nagyjából ez helyettesíti az alsóneműt.

Ezután veszik fel a tabit, a már jól ismert kétujjas zoknit. Ezeket a zoknikat a gésáknak személyre szabottan méretre készítik, és általában valamivel kisebb, mint a viselője lába. Ez azért van így, hogy feszes legyen és szépen álljon a lábukon. A tabiban nincs gumi, emiatt kissé nehézkes lenne belebújni. Emiatt gombokkal záródik. (A gésáknak ez az egyetlen ruhadarabja, amin van gomb.)
E fölé kerül az alsóing (hadajuban), amit az övszalaggal (datejime) kötnek meg, szintén elég szorosan, gondosan összezárva az alsóing két oldalát. Szigorúan a bal oldali gallért hajtják felülre!!!!

Ezután egy bokáig érő kendőt tekernek a csípő köré, ez a susoyoke. Erre megint egy széles kendő kerül, amit nagyon szorosan a csípőjükre tekernek, felül a derekukig ér. (Ilyenkor esetenként apró párnákat is rögzítenek a test különböző pontjain, arra az esetre, ha a maiko alakja nem megfelelő, illetve ha valaki nem képes rendesen viselni a kimonót. Gésáknál ez elég ritka, úgyhogy náluk nagyon ritkán lehet ilyennel találkozni.)

Ezután következik a nagajuban, ez egyszínű piros, teljes kimonóhosszúságú.
Következő réteg az alsókimonó, amely már mintás – maikok esetében ez piros, apró fehér vagy más világos mintával. Ugyanis mikor a maiko kimegy az utcára, és felemeli a felsőkimonóját, hogy annak uszálya ne seperje a földet, ez az alsókimonó fog kilátszani. Ezt is szorosan rögzítik néhány szalaggal. Ennek jellegzetessége, hogy az ujja pont ugyanolyan bő és hosszú, mint a felsőkimonóé.

Az alsókimonóra egy ing kerül, amely rövidujjú és nagyjából csípőig ér. Ennek jellegzetessége, hogy vastag gallérja van, ez fogja mereven és szépen megtartani a felsőkimonó gallérját. Emiatt a merev gallér miatt nem csúszik el, hanem végig szép félkör alakú ív marad benne, miközben viselik.

A gallér színe nagyon fontos, színe, mintázata mutatja hol tart képzésében a maiko, illetve, azt is megtudhatjuk belőle, hogy milyen sikeres a maiko. A gallér színe először vörös, a vállrészre hátul kezdődően (majd mellékelek kép, hogy érthetőbb legyen) fehér anyagot varrnak, minden egyes alkalommal újra és újra, mikor használatba vesznek egy kimonót. (Mikor leveszik, akkor ezt a felfércelt „gallért” is lefejtik az alsókimonó vörös gallérjáról.)
Mivel ez nem az egész galléron van, hátul a körívben továbbra is piros a maiko gallérja.
A fehér galléranyagok mintázata utal arra, hogy milyen népszerű egy maiko. Minden egyes meghívása után hímeznek rá valamit arany és/vagy ezüst fonállal. Ha betelik mintával, akkor újat kezdenek. Minél több telehímzett gallérja van egy maiko-nak, annál népszerűbb értelem szerűen.
(A maiko-k gallérja a gallérfordítás, az erikae idejéig piros, utána fehér lesz, és geiko lesz belőlük.)
Ennek a vastag gallérnak az anyagában ma már nagyon sok esetben merev műanyag van, ettől lesz igazán merev és tartós, de régen úgy oldották meg, hogy vastagabb és merevebb legyen, hogy a selyemből rétegeket hajtogattak és ezt bevarrták a gallérba.
Miután az alsókimonó is a helyére került, megfelelően rögzítve lett a szalagokkal, elérkeztünk a gésaöltözet egyik legszebb rétegéhez.


Következik a díszes felsőkimonó felvétele.

A maikok által viselt kimonók japán neve hikizuri. Ez abban más, mint egy átlagos kimonó, hogy széles nyakkivágása van (mint az alsóruházatoknak), hosszú lelógó ujja, illetve hátul uszálya, amit szépen legyező alakban terítenek ki, mikor a maiko-t öltöztetik. Ez azért szükséges, mert így lesz rögzítve a kimonó, s mikor a maiko megjelenik valahol, belép, majd elindul, elhaladtában minden férfi gyönyörködhet a látványban. Tényleg szemet gyönyörködtető, mivel a maiko-k apró, szapora, kissé csámpás lépteinek és a kimonó uszályának köszönhetően hátulról úgy néz ki, mintha hullámzana a kimonó alja.

Felvételkor az előre gondosan kiterített kimonót feladják a maiko-ra, belebújtatják az ujjaiba, majd szépen kiterítik hátul legyező alakban. Ezután szépen beleigazgatják az alsókimonó ujjait a felsőkimonóébe, mintha nem két, hanem egy réteg lett, és az alsókimonó ujja lenne a bélés.
Ezután összehajták a két szárnyat, természetesen a bal kerül felülre (!!!), majd összezárva rögzítik egy szalaggal a csípőn. Ez azért fontos, mert a kimonók nem méretre készülnek. A gésakimonók egy méretben készülnek, és magasságtól függően hajtanak fel belőle. Ezért mikor feladják a maiko-ra a kimonót, eligazítják, ő megfogja a derekánál, és megtartja az anyagot, míg az öltöztető (otokoshi 男衆) ráköti a csípőre a szalagot és rögzíti a kimonót a helyén. Ezután eligazgatja a felső, csípő fölötti részt, majd mell táján szorosan megkötik egy szalaggal.
Eligazítva gyűrődés és ráncmentesen a maradék anyagot is, felkerül a derékra egy derékpánt szerűség, szintén vastagabb fajta. Ez valamivel vastagabb, mint a többi szalag ami eddig a derékra került. Erre kötnek rá hátul egy párnarészt.


Következik az obi felvétele.

A maiko-k obija több, mint hét méter hosszú, általában brokátselyemből készül, és legtöbb esetben geometriai minták díszítik. Azért szükséges, hogy ilyen hosszú legyen az obi, mert csak így lehet megkötni a maiko-k jellemző obiját, a fűzfa-obit (darari-obi).
Az obi megkötése közben két kartonlap kerül a maiko derekára, egy előre, egy pedig hátulra, ez a rétegek közé kerül, miközben tekerik rá az obit. Ez a két kartonlap fogja szépen megtartani az obit, hogy ne gyűrődjön mozgás közben.
A darari-obi megkötésének mozdulatait most nem részletezem, aki szeretné megismerni, a bejegyzés végén linkelek egy youtube videót, ahol kompletten felöltöztetnek egy gésát. :)

Az obi megkötése közben a masni alá egy obi-age is kerül – ez egy vastag selyemszalag, egy részén párnával. 
Hátul ez tartja meg a masnit, hogy szépen álljon, és az elöl megkötött selyemszalaggal ez rögzíti az obit a helyén. Elöl ez szokott kilátszani az obi fölött vékony csíkban.

A megkötött obira, vízszintesen pont a közepére kerül egy selyemfonat, az obi-jime. Ez egy issun (kb. 3,3 cm) széles, élénk színű. A közepére elöl övcsat (obi-dome) kerül, ez egy nagyon díszes, súlyát tekintve nehéz csat – ugyanolyan anyagokból készül, mint a maiko-k hajában lévő kanzashik (jade, ametszit, gyémánt, agát, ezüst keretben). (Az ára is pont olyan szép, mint a kinézete…)

Nos, felöltöztünk. :D

Ezután már csak okobo-ba kell belebújtatnunk a lábunkat, és indulhatunk a teaházba…


Videó: http://www.youtube.com/watch?v=KTrzHqMGcIk

Megjegyzés, személyes tapasztalat: a mi ruháink jóval kevesebb rétegből állnak, könnyebb anyagból. Így nagyjából 20 kg helyett a miénk csak 3-4 kg. Ez töredéke annak, amit ők viseltek, de így is el tudom képzelni. Mikor felkerül az obi, az az igazán nagy meccs. A kimonó megkötéséhez férfierő szükségeltetik, a női öltöztető ritka, és igencsak jó kondiban kell lennie.
Ez az obi megkötési módja miatt van, a videón láthatjátok, hogy a maiko is besegít aktívan az obi megkötésébe.
Mikor felkerült minden úgy érzed, mintha hónaljtól térdig alig hajlanál, mintha szó szerint megkötöztek volna. Problémát okoz a járás, figyelni kell minde mozdulatra, akár a legapróbb botlás és azt eredményezheti, hogy szétrántod a kimonót. És akkor bizony újra kell kezdeni az öltözést.
Hátul a masni olyan súllyal húz le, mintha táskát cipelnél a hátadon, olyan jó mázsásat.
Egész este-éjszaka, esetünkbe nappal lenni, nem kicsit fárasztó.
Mi általában nem teaházba vagyunk meghívva, hanem egyéb rendezvényekre. Ahol mászkálni kell, járni-kelni, beszélgetni, leülni, felállni, leülni, felállni. És itt a térdelőülésre gondolok.
A Japán Pikniken nagyjából délelőtt tíztől este hatig viseltük a kimonóinkat, folyamatosan mászkáltunk, és percenként ültünk le, álltunk fel, természetesen a szabályok betartásával.
Estére igencsak izomláza lesz az embernek, és igazi megkönnyebbülés, mikor otthon nagyjából 15-20 perc alatt leküzdi az ember.
Megfigyelhetitek, hogy a gésák általában kissé csámpásan, enyhén befelé fordított lábbal mennek. Nos ez amiatt van, hogy ha valakinek szétnyílik a kimonó alja, az elég nagy szégyen. Ezzel a kissé csámpás mozgással úgy mennek, hogy csak térdtől lefelé mozog a láb, ezzel elérhető, hogy ne nyíljon szét a kimonó alja.
Külön technikája van a járásnak, megfordulásnak, leülésnek, felállásnak, mindig el kell mosolyodnom, mikor eszembe jut mennyit gyakoroltuk, és mennyit bénáztunk közben. :D
Nagyon jó élmény, aki teheti ne hagyja ki az életéből :D

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...