2009. szeptember 3., csütörtök

#3 - Maiko

Igazából másról akartam írni. De miközben írtam a bejegyzést rájöttem, hogy az még nem időszerű.
Néha azért megpróbálok logikusan felépített rendszer szerint írni. xD

Szóval, most arról lesz szó, hogyan is kerül illetve régen hogyan került valaki a Karyuukai-ba, avagy a virágok és fűzfák világába.

Hát hogy kezdjem... egy rakat kifejezést kéne tisztázni, de inkább alkalmazom a bumm bele a közepébe módszert.
Az előző bejegyzésben írtam, hogy a gésák a mizuage alkalmán kívül, "hivatalosan" csak a dannájukkal létesítenek szexuális kapcsolatot.
Remélem a méhecskék és virágok történetét nem kell elmesélnem, szóval előfordult néha, hogy a gésa teherbe esett a dannájától.
Mivel azonban egy gésa nem mehet férjhez (illetve mehet, de akkor el kell hagynia a gésák világát), és a legtöbb férfi nem szívesen dicsekszik azzal, hogy egy gésa a szeretője ... ezek a gyermekek hivatalosan a "törvénytelen gyermek" kategóriába tartoznak. Az apa hivatalosan nem ismeri el a gyermeket, bár előfordul, hogy néha azért meglátogatja.
Mint ismert, a régi világban, sőt nagyon sok helyen napjainkban is, inkább örülnek a fiúgyermeknek, mint a lánynak.
A karyuukai-ban ez fordítva van. Sanyarú sorsa van egy fiúgyermeknek. Nagyjából tizenöt éves kora körül el kell hagynia a hanamacsik világát, egyetlen kivétel ez alól, ha otokoshi (男衆) lesz a szakmája. Az otokoshi feladata a gésa felöltöztetése. Általában férfi (bár én láttam már nőt is, akinek ez volt a feladata), mégpedig azért, mert az obi (öv) megkötéséhez férfierő kell. És tényleg xD.... mikor valahová meghívnak gésának, általában úgy intézzük, hogy legyen férfi a közelben, és még így is nyögvenyelős a dolog... X_X

Tehát a gésák világában a lánygyermek jövetelének örülnek inkább, hiszen egy női társadalomban nincs helye férfinak...
A leánygyermekből sokszor szintén maiko, majd geiko lesz, akárcsak az anyjából, esetleg nagyanyjából, de napjainkban már ritkább a geiko család. Ritkább, mint régen, hiszen mostanság sokszor a gésa anya beszéli le gyermekét erről a hivatásról. Az indok pedig: nagyon nehéz és sok áldozatot kíván.
Annak a leánynak, aki beleszületik egy ilyen családba, hiszen ha később ezt a hivatást választja, már valamennyire képben van a dolgokban.

Nehezebb dolga van azoknak a lányoknak, akik már idősebb korban kerülnek egy okiyába, gésaházba.
Napjainkban tizenöt éves koruk környékén léphet be valaki a gésatanoncok közé, addig az oktatási törvények alapján, elemi iskolába kell járnia. S ha valaki ekkor eldönti, ő ezt a hivatást választja, sokkal könnyebb helyzetben van, mint elődei, akik jókora adóssággal indították életüket az okiyákban.

Régen nagyon sok szegény gyermek került a karyuukai-ba, gésanövendéknek.
Nagyon sok embertől hallottam, hogy a japán szülők kegyetlenek, kapzsik voltak, hiszen eladták lányaikat kurvának.
Nos, ez nem így van. Régen a szegény emberek egy jobb élet reményében "adták el" lányaikat. Azért írom zárójelben, hogy eladták, mert a szülők pénzt nem kaptak. Tőlük csak elvitték a lányokat. Pénzt azok az emberek kaptak az okiya tulajdonosnőjétől, akik összeszedték és az okiyába vitték a gyerekeket. A szülők soha egy kanyit se láttak ebből a pénzből.
Abban a hitben küldték a gésák világába lányaikat, hogy majd ott nem fognak éhezni, szenvedni, jobb, szebb életük lesz, mintha otthon maradnának.
Ha valaki elolvassa Mineko Iwasaki könyvét, abban ő is leírja, hogy édesapja nem tudta eltartani a családját úgy, hogy a szüleit is támogatta közben, ezért egy barátja ajánlására megbeszélte egy okiyával, hogy gésának adja három leányát (később aztán többet is, de őket más okból).
A vidékről felkerült lányok szüleinek fogalma sem volt arról, hogy sok lány nem gésaként, hanem a szomszédos piros lámpás negyedben prostituáltként végezte... (korrekció by Ayumi)
Most képzelje el mindenki, hogy egy idegen helyre kerül gyerekként, idegen emberek közé, ahol keményen kell dolgoznia a napi ételéért, kemények vele, szigorúak, és rosszabb esetben még a nyelvet se értik teljesen.
Egy vidékből a karyuukai-ba került leánynak első dolga, hogy megtanulja a kyoto-i nyelvjárást (ha Gionba kerül, ugyebár… ha más gésanegyedbe kerül, pl Tokyoba, akkor az ottani szép beszédet kell elsajátítania).
Ez elég nehéz már így önmagában is egy gyermeknek.
Hiszen míg manapság tizenöt éves korukban léphetnek be egy okiyába a leendő gésanövendékek, régen már egészen kicsi, tíz év alatti gyerekek is kerültek a hanamacsik világába.
Ekkor a leánygyermekből shikomi-san lesz, feladata… nos nagyjából minden, amit rábíznak. Bármilyen feladatot adhatnak neki, és neki az utolsó tányér elrakásáig mindent el kell végeznie, ha nem akarja magára haragítani az okiya bármely lakóját. (valószínűleg mostanában is erős leszidást kaphat a shikomi-san, ha nem végzi a feladatát, de kétlem hogy így 2009 környékén egy lusta shikomi-sant eladnak kurvának… hiszen adóssága nincs, így valószínűleg inkább elküldik az okiyából).

A shikomi-san élete rendkívül fárasztó, kimerítő.
Minden munkát el kell végeznie, amit rábíznak. Ezzel egy időben meg kell tanulnia viselni a kimonót (ez régen adott volt, de napjainkban nagyon kevesen viselnek rendszeresen kimonót, s emiatt egy átlag japán nő manapság nem tud viselni rendesen egy tradicionális öltözéket… nagyjából ezért néz ki a mai kimonó úgy, mint egy hosszúkás, színes papírguriga… mindenféle párnácska, meg pánt, meg akasztó, etc van a ruha alatt, hogy ne csússzon szét és essen le róluk…).
A haját úgy viselheti ahogy akarja, de nem vágathatja le, hiszen akkor miből csinálják meg a gésanövendékek tipikusan jól ismert félbevágott barack frizuráját. :D
Megtanul kimonót, yukatát, obit, tabikat, és egyéb hozzávalókat viselni, de hajtogatni is.
Meg kell tanulnia hosszú órákat nyugodtan térdelőülésben tölteni – próbáltatok már huzamosabb ideig úgy ülni??.... szörnyű… lezsibbad a lábad, fájni kezd a térded, ficeregni kezdesz, ami tilos, és egy idő után legszívesebben felugranál és elrohannál…
Meg kell tanulnia kimonóban mozogni, leülni, felállni, sétálni – mindennek szabályai vannak. (Ritka macerás ám, de ha az ember megtanulja, hálás lesz, mert automatikusan úgy mozogsz, hogy nem nyílik szét a kimonó alja, nem gyűrődik leüléskor a kimonó, és felálláskor sem próbálsz hasra esni… nekem kedvenc mozdulatom és megoldási technikám a „hogyan csinál 180 fokos fordulatot a gésa”… xD)
Nem kifejezetten hálás a shikomi-san élete, hiszen semmit sem csinálhat akkor amikor akarja… például fürdeni is utoljára mehet csak, akkor, mikor az okiyában élő többi nő már mind végzett… igen, a gésák után, akik van, hogy hajnal érnek csak haza… Addig nem fürödhet, nem feküdhet le, s másnap korán kell kelnie, menni a gésaiskolába tanulni.
Kábé annyit aludhat mint egy egyetemista vizsgaidőszakban… jobb esetben napi 2-3 órát. Csak míg az egyetemista vizsgaidőszakban tanul tanul tanul görnyed a jegyzet fölé és tanul, addig egy shikomi-san házimunkát végez, táncot, hangszeren való játékot, éneket, egy rakat mást tanul, közben minden percben éberen kell figyelnie, hiszen otthon is tanul, mikor csak figyeli nővéreit.
Ha egy shikomi-san túléli ezt az időszakot, a rég várt jutalom is megérkezik – beléphet az 1-2 hónapig tartó minarai időszakba. Ez az idő a „figyelj és tanulj” időszaka.
Életében először ohikizurit (a maiko kimonót) ölt, meg kell tanulnia ebben mozogni, helyesen tartania magát, szóval meg kell tanulnia viselni, úgy ahogyan azt kell. Meg kell tanulnia minden fontos momentumot, ami elkövetkező életében szükséges – viselkedést, beszédstílust, mozgást, gesztusokat, hogyan kell belépni egy helyiségbe, hogyan kell szórakoztatni az embereket, miként kell kisminkelnie magát, szóval mindent.


(folyt. köv. :D)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...